Általános fejléc

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
a Wallis British Motors Korlátolt Felelősségű Társaság aftersales szolgáltatásainak igénybevételére
Hatályos 2023. 01.01. napjától


1. Preambulum
1.1. Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban „ÁSZF”) célja, hogy részletesen szabályozza a Wallis által nyújtott aftersales szolgáltatások nyújtására vonatkozó feltételeket, továbbá a Wallis és a Szolgáltatás megrendelője, azaz a Vásárló (a továbbiakban külön-külön a „Fél”, együttesen a „Felek”) között létrejövő jogviszonyt, a Felek kötelezettségeit és jogait, továbbá a Fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendeletben (a továbbiakban a „Rendelet”) meghatározott körben a fogyasztónak minősülő Vásárlók tájékoztatása a szerződéskötést megelőzően.

1.2. A Vásárló a Szolgáltatás igénybevételét megelőzően a Weboldalon erre szolgáló elektronikus felületen (form-on) tett hozzájárulásával elfogadja, és magára kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF-et. A Wallis fenntartja a jogot, hogy a jelen ÁSZF-et bármikor egyoldalúan módosítsa a megfelelő közzététel mellett, azaz a módosított ÁSZF-et a Wallis a Weboldalon nyilvánosságra hozza. A Szerződésre a megkötésekor hatályos feltételek szerinti ÁSZF irányadó.

1.3. Amennyiben a Szerződés a jelen ÁSZF-től eltérő feltételeket tartalmaz, ezen feltételek tekintetében a Szerződésben foglalt rendelkezések az irányadók.

1.4. A jelen ÁSZF mindenkor hatályos változatát a Wallis a Weboldalon regisztrált Vásárlók számára elérhetővé teszi.

1.5. A jelen ÁSZF a Rendelet 11.§ (6) bekezdése értelmében a Szerződés részét képezi.

2. Definíciók
 

A jelen ÁSZF alkalmazásában:

a) Díj: a Vásárló által a Wallis részére megfizetendő díj vagy vételár.
b) Fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy Vásárló.
c) Szerződés: a Felek között létrejövő egyedi megállapodás a Szolgáltatás tárgyában, melynek az ÁSZF elválaszthatatlan részét képezi. Gépjárműjavítási szolgáltatás esetén a munkalap jelenti a Szerződést.
d) Szolgáltatás: a Wallis által nyújtott gépjármű aftersales szolgáltatások, így különösen a Wallis által forgalmazott gépjárművek alkatrészeinek Vásárló részére történő értékesítése és gépjárműjavítási szolgáltatások. A Szolgáltatás lehet termék (ingó dolog) tulajdonjogának átruházása, vagy valamely szolgáltatás nyújtása a Vásárló részére, pontos tárgya a Szerződésben kerül meghatározásra.
e) Vásárló: Vásárló az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, akivel a Wallis a jelen ÁSZF szerinti Szolgáltatás igénybevételére a jelen ÁSZF-ben, valamint a Szerződésben meghatározott feltételekkel jogviszonyt hoz létre.
f) Termék: A jelen ÁSZF vonatkozásában minden olyan Szolgáltatás, melynek tárgya ingó dolog tulajdonjogának átruházása.
g) Wallis:
Wallis neve: Wallis British Motors Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1044 Budapest, Váci út 76 – 80.
Nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Cégjegyzékszáma: 01-09-356841
Adószáma: 14335680-2-41
Telefonszám: +36 (1) 380-1350
E-mail cím: info@britishmotors.hu
h) Weboldal: a Wallis által üzemeltetett weboldal, melyen keresztül a Vásárló igényelheti a Wallis által kínált Szolgáltatásokat: http://www.britishmotors.hu

3. A Szolgáltatás tárgya, tartalma

3.1. A Szolgáltatás pontos tárgya, tartalma a Szerződésben kerül meghatározásra.

4. A Felek jogai és kötelezettségei
 

4.1. A Vásárló köteles a Díj Szerződésben és jelen ÁSZF-ben foglaltak szerinti megfizetésére.

4.2. A Wallis köteles a Szolgáltatás nyújtására a Szerződésben foglalt feltételek szerint.

4.3. Gépjárműjavítási szolgáltatás megrendelése esetén a Vásárló megfelelően kitölti a Wallis által rendelkezésére bocsátott munkalapot. A munkalapon megjelöltekhez képest további szükséges javítások felmerülése esetén a Wallis telefonon vagy a Vásárló által megadott címre küldött e-mailben értesíti a Vásárlót, aki azonos módon nyilatkozik a Wallis felé, hogy a további javítási munkálatokat megrendeli-e. A Vásárló által megadott email címről érkező és a Wallis által ezen email címre megküldött elektronikus levél szerződésszerű jognyilatkozatnak minősül.

4.4. A gépjárműjavítási Szolgáltatás (további felmerült munkálatokat is magában foglaló) elvégzését követően a Wallis a Vásárló által megadott címre küldött e-mailben értesíti a Vásárlót. A Vásárló az értesítés megküldésétől számított 7 napon belül köteles átvenni a gépjárművét. Amennyiben a Vásárló ezen határidőben bármilyen okból nem veszi át a gépjárművét, a Díjon felül tárolási díj megfizetésére köteles. A Vásárló a Díj és a tárolási díj teljes megfizetése esetén jogosult a gépjárművét birtokba venni.

4.5. A Wallis a Vásárló által megadott címre küldött e-mailben értesíti a Vásárlót arról, ha a megrendelt Termék Vásárló általi átvétele lehetővé vált. A Wallis a megrendelt Terméket az értesítés megküldésétől számított 15 napig tartja a Vásárló rendelkezésére. Amennyiben a Vásárló ezen időtartam során nem veszi át a Terméket, a Wallis jogosulttá válik azt harmadik személy részére értékesíteni, mely esetén a Wallis semmilyen módon vagy mértékben nem tartozik kártérítési felelősséggel a Vásárlóval szemben.

4.6. A Vásárló által pontatlanul vagy valótlanul megadott adatok (különösen e-mail cím és értesítési cím) esetén a Vásárló ebből eredő káráért a Wallis nem felel.

4.7. A Vásárló a Wallis székhelyén jogosult a Termék átvételére. A vásárló írásban (az e-mailt is ideértve) jelzett igénye esetén a Társaság postai szolgáltatás vagy futárszolgálat igénybevételével a Vásárló által megrendelt terméket megküldi a Vásárló által megjelölt helyre, azzal, hogy minden vonatkozó költséget kizárólag a Vásárló köteles viselni, a Felek eltérő megállapodása hiányában.

4.8. A Vásárló kötelezettséget vállal arra, miszerint a Szerződésből származó igényeket nem engedményezi, ellenkező esetben az engedményezés a Felek között hatálytalan, és a Vásárló köteles a Wallis helyett helytállni.

4.9. A Felek kötelesek egymással együttműködni, egymás számára minden szükséges tájékoztatást ésszerű határidőn belül megadni.

4.10. A Vásárló az ÁSZF elfogadásával kijelenti, hogy annak valamennyi pontját és feltételét egyedileg megtárgyalta a Wallis-szal. A Vásárló ezen túl kijelenti, hogy a Wallis tájékoztatta az ÁSZF azon feltételeiről, melyek a szokásos szerződési gyakorlattól lényegesen eltérnek, és hogy ezen feltételeket az ÁSZF aláírásával kifejezetten elfogadja.

5. Díjazás, fizetési feltételek
 

5.1. A Vásárló Díjat fizet Wallis részére a jelen ÁSZF-ben foglaltak szerint.

5.2. A Vásárló a Díjat a Szerződésben meghatározott határidőben, a Wallis székhelyén bankkártyás fizetés útján vagy a Wallis 11794008-20530413-00000000 számú bankszámlájára történő átutalással köteles megfizetni.

5.3. A Vásárló Szerződésenként legfeljebb 500.000,- Ft (azaz ötszázezer forint) összeghatárig jogosult bankkártyás fizetés útján teljesíteni.

5.4. Banki átutalás esetén a Wallis a Díjat a bankszámláján történő jóváírás időpontjában tekinti teljesítettnek.

5.5. A Wallis a Szolgáltatás nyújtását követően a számla eredeti példányát a Vásárló által megadott partnertörzs adatokban szereplő levelezési címére küldi meg elektronikus számla formátumban.

5.6. A Vásárló Termék megrendelésekor előleget fizethet, amelyről az ÁSZF 5.5. pontja szerint meghatározott módon kerül számla kibocsátásra. A Vásárló által megfizetett előleget a Wallis nem köteles visszafizetni, amennyiben a Vásárló a 4.5. pont szerinti határidőben nem veszi át a Terméket. A Vásárló tudomásul veszi és elfogadja, hogy az így elvesztett előleg iránt nem jogosult a Wallis-szal szemben igényt támasztani.

5.7. A 4.4. pont szerinti tárolási díj mértéke megkezdett naponként 5.500,- Ft + ÁFA, melyet a Vásárló a Díjjal együtt köteles megfizetni.

6. A jogviszony időtartama, megszűnése
 

6.1. A jogviszony időtartama
A jelen ÁSZF szerinti jogviszony kezdetének dátuma a Felek közötti Szerződés létrejöttének dátuma.

6.2. A Szerződés az abban foglalt kötelezettségek kölcsönös teljesítésével megszűnik.

7. Titoktartás
 

7.1. A Vásárló köteles a jelen ÁSZF szerinti Szolgáltatás megrendelése során, vagy azzal összefüggésben a Wallist érintő minden információt (ilyen lehet minden olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat, jelentés, tervezet, eredmény, ismeret és az azokból készült összeállítás, amely a Wallis megítélése szempontjából lényeges lehet, nem közismert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető, beleértve különösen az üzleti titok
védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény szerinti üzleti titkot, és a Wallis know-how-jába tartozó információkat is, valamint mindazon információt, amelynek közlése a Wallis-szal kapcsolatban álló más jogalanyra hátrányos következménnyel járna, vagy ezek hátrányos megítélését eredményezhetné, sértené vagy veszélyeztethetné gazdasági érdekeiket, a továbbiakban az „Információ”) üzleti (gazdasági) titokként köteles kezelni.

7.2. A Vásárló szigorúan titokban tart minden olyan Információt, amelyet a jelen ÁSZF szerinti Szolgáltatás nyújtása során kapott vagy szerzett meg, és kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen ÁSZF szerinti jogviszony fennállásáig, és azt követően sem hoz a Wallis előzetes, írásbeli engedélye nélkül nyilvánosságra, vagy harmadik személynek nem szolgáltat ki, harmadik személy számára nem tesz hozzáférhetővé Információt, és azt saját körben is csak a jelen ÁSZF szerinti Szolgáltatás szerződésszerű igénybevétele érdekében használhatja fel.

7.3. A Vásárló felelős azért is, hogy a jelen ÁSZF szerinti együttműködés teljesítésével összefüggésben közreműködő alkalmazottai, egyéb szerződő partnerei jelen titokvédelmi kötelezettség tartalmát megismerték és annak eleget is tesznek. A Vásárló köteles gondoskodni arról, hogy ezen közreműködői titoktartásra kötelezettek legyenek abban az esetben is, ha már nem állnak Vásárló alkalmazásában, illetve Vásárlóval jogviszonyban.

8. Adatvédelem
 

8.1. A Vásárló a jelen ÁSZF elfogadásával kijelenti, hogy a Wallis adatkezelési szabályzatát megismerte, és az abban foglaltakat elfogadja.

8.2. A Wallis jogosult adatkezelési szabályzatát egyoldalúan módosítani, melyről előzetesen tájékoztatja Vásárlót.

8.3. A Vásárló tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Wallis adatkezelési tájékoztatójának elfogadása hiányában nem jogosult a Szolgáltatások igénybevételére.

8.4. A Wallis adatkezelési tájékoztatója az alábbi hivatkozáson érhető el: https://britishmotors.hu/dokumentumok/adatkezelesi_tajekozato_20220113.pdf

9. Fogyasztói rendelkezések

9.1. Fogyasztók esetén az ÁSZF-ben foglaltakat a jelen 10. pontban foglaltak szerinti eltérésekkel szükséges alkalmazni, továbbá Fogyasztók esetén a jelen 10. pontban meghatározottak alkalmazandók. A jelen pontban foglaltakon túl a Rendelet alkalmazandó.

9.2. Jótállás, szavatosság
Jótállási igény nem érvényesíthető: nem rendeltetésszerű használat, átalakítás, hibás vagy szakszerűtlen kezelés, helytelen tárolás, elemi kár vagy egyéb nem gyártási eredetű meghibásodás esetén, továbbá a Terméken végzett bárminemű beavatkozás esetén és végül a kopó alkatrészek rendeltetésszerű használatából eredő kopása esetén, valamint a természetes használatból származó nyomokra vonatkozóan.
A Wallis szavatossági felelőssége a Polgári Törvénykönyvben szabályozott rendelkezéseken alapul és ahhoz igazodik.
Általános tájékoztató Fogyasztók részére a kellékszavatosságra, a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettség fennállásáról, valamint az értékesítés utáni szolgáltatások és a jótállás meglétéről, feltételeiről:
Kellékszavatosság
- Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön a Wallis hibás teljesítése esetén a Wallis-szal szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
- Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
- Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a Szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő egy év.
- Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön a Wallis-szal szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
- Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a Terméket, illetve a szolgáltatást a Wallis nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Termékszavatosság
- Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – a kellékszavatosságról szóló részben meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
- Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
- Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
- Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Ön a termék forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
- Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
- A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívjuk figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
Jótállás
- Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Hibás teljesítés esetén az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet alapján az Üzemeltető jótállásra köteles.
- Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?
A Wallis legalább a hatályos jogszabályok szerinti jótállási időt vállalja az egyes termékek vonatkozásában, amennyiben azonban a termékekre a gyártó a jogszabályi rendelkezésekhez képest kedvezőbb feltételekkel biztosít jótállást, úgy a Fogyasztó ezen kedvezőbb feltételekkel érvényesítheti jótállási jogait. A konkrét garanciális (jótállási) idő minden termék termékleírásában kerül feltüntetésre.
- Mikor mentesül a Wallis a jótállási kötelezettsége alól?
A Wallis jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok a kellékszavatosságról és a termékszavatosságról szóló részekben meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

9.3. Panaszkezelés, vitarendezés

9.3.1. A Szolgáltatással kapcsolatos reklamációt, észrevételeket a Wallis 2. g) pont szerinti e-mail címen és telefonszámon fogadja, amelyekre legkésőbb 30 napon belül érdemi választ ad.
Felügyeleti szerv: Budapest Főváros IX. kerületi Ferencváros Önkormányzat Jegyzője

9.3.2. A Wallis tájékoztatja a Fogyasztót, hogy nem rendelkezik a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexszel.

9.3.3. A Fogyasztó jogosult a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése – így különösen egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása – érdekében a békéltető testülethez fordulni. A Wallist a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli.

9.3.4. Az eljárásra a Fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye, ennek hiányában a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye szerinti békéltető testület illetékes. Az eljárásra – a Fogyasztó erre irányuló kérelme alapján – a fentiek szerint illetékes testület helyett a kérelemben megjelölt békéltető testület illetékes.

9.3.5. A Wallis székhelye szerint illetékes békéltető testület neve és elérhetőségei:
Budapesti Békéltető Testület
székhelye: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
telefon: 06 (1) 488 21 31
levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10.
e-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu
honlap: http://bekeltet.hu

9.3.6. Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén az eljárásra kizárólag a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület illetékes.

9.3.7. A Fogyasztó jogosult a megrendeléssel kapcsolatos panaszát az ún. online vitarendezési platformon is bejelenteni. Az online vitarendezési platform [European Online Dispute Resolution (ODR) Platform] elérhetősége: http://ec.europa.eu/odr

9.4. Elállási jog

9.4.1. A Rendelet 20. § értelmében üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között kötött szerződés esetén a Fogyasztót elállási jog illeti meg.

9.4.2. Az elállási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a Terméket átveszi, több darabból álló Termék szolgáltatásakor pedig attól a naptól számított 14 nap elteltével, amelyen a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi. Szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a Fogyasztó a szerződés megkötésének napjától számított 14 napon belül élhet elállási vagy felmondási jogával.

9.4.3. A Fogyasztó az elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a Wallis ÁSZF szerinti elérhetőségei bármelyikére.

9.4.4. A Wallis legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi Díjat, az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal.
A visszatérítést a Wallis mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta a Terméket, vagy a Fogyasztó nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
A Fogyasztó köteles a Wallis számára a Terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a Terméket.

9.4.5. Szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén, amennyiben a Fogyasztó a Társaság általi teljesítés megkezdését követően felmondja a szerződést, köteles a felmondás közlésének időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a Társaság számára megfizetni.

9.4.6. A Fogyasztó jelen pont szerinti elállási jogát a Rendelet 29. § (1) bekezdése szerinti esetekben nem gyakorolhatja.

10. Vegyes rendelkezések
 

10.1. A jelen ÁSZF-re és az abban nem szabályozott kérdésekben a magyar jog és a magyar bíróságok illetékessége alkalmazandó. Bármely vita eldöntésére, amely a jelen ÁSZF-ből vagy azzal összefüggésben keletkezik, a Felek alávetik magukat – hatáskör függvényében – a Wallis székhelye szerinti bíróságok kizárólagos illetékességének. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény irányadó.

10.2. Amennyiben a Szerződés valamely rendelkezése vagy rendelkezésének egy része hatályát veszti, érvénytelennek minősül, ez nem érinti a többi rendelkezés hatályát vagy érvényességét.
 

10.3. A jelen ÁSZF és a Szerződés szerinti vagy azzal kapcsolatos bármely értesítést, írásban, személyesen vagy postai úton, illetve e-mailen keresztül kell a címzett Fél részére eljuttatni, a Wallis ÁSZF 2. g) pontban, illetve a Vásárló által a regisztráció során megadott vagy a Szerződésben meghatározott elérhetőségeire. Az erre a – ellenkező írásbeli értesítést követően az ebben megjelölt - címre ajánlott, tértivevényes küldeményként postára adott értesítést a kézbesítés megkísérlését követő harmadik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha a tértivevény szerint a kézbesítés eredménytelen volt. Az e-mail útján megküldött nyilatkozatok akkor tekinthetők kézbesítettnek, amennyiben az az ÁSZF-ben vagy a Szerződésben foglalt e-mail címre került megküldésre. Automatikus kézbesítési visszaigazolás hiányában az e-mail legkésőbb a megküldést követő munkanapon kézbesítettnek tekintendő.

10.4. Abban az esetben, ha a Felek részéről a kapcsolattartásra kijelölt személytől eltérő személy tesz nyilatkozatot, melyet a kapcsolattartásra kijelölt személy, vagy jogi személy Vásárló esetén vezető tisztségviselő jóváhagy, vagy ráutaló magatartással befogad, úgy adott személy jogosultságát kifejezett visszavonásig elfogadják. Ez a rendelkezés nem érinti a Felek törvényes képviselőinek képviseleti jogát.

10.5. A Vásárló kötelezettséget vállal arra, hogy a kapcsolattartója személyében, elérhetőségében, címében bekövetkező változásról haladéktalanul írásban értesíti a Wallist. A tájékoztatás elmaradásából származó következményeket a Vásárló viseli.