Általános fejléc

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
(továbbiakban úgy is, mint „Tájékoztató”)


1. Alapvető rendelkezések

1.1. Előzmények
Magyarországon is a hazai jogszabályokon túl közvetlenül alkalmazandóvá válik/vált az Európai Unió 2016/679 számú új adatvédelmi rendelete (General Data Protection Regulation, GDPR, a továbbiakban: „Rendelet” vagy „GDPR”). Társaság a Rendelet értelmében adatkezelőnek minősül, azaz a Rendelet a Társaság által kezelt adatai vonatkozásában is alkalmazandó, melyre tekintettel a Társaság a jelen Tájékoztatóban foglaltak szerint végzi az adatkezelést.

1.2. A Tájékoztató célja
A Tájékoztató célja, hogy megállapítsa a Wallis British Motors Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1044 Budapest, váci út 76-80.; cégjegyzékszám: 01-09-356841, nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága) (továbbiakban úgy is, mint „Adatkezelő”, vagy „Társaság”) által követett és alkalmazott és rá irányadónak tekintett adatvédelmi és adatkezelési rendelkezéseket, elveket, a Társaság adatvédelmi és adatkezelési politikáját.

1.3. Jogszabályok
A Tájékoztató tartalmának meghatározásakor a Társaság a Rendelet mellett kiemelten figyelembe vette az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”), továbbá a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény („Grtv.”) rendelkezéseit is.

1.4. Hatály
A Tájékoztató hatálya a Társaság kereskedelmi tevékenységével (beleértve a https://britishmotors.hu/, https://britishmotors.jaguar.hu/ és https://britishmotors.landrover.hu/, domainek alatt üzemelő honlapokkal – továbbiakban a „Honlap”) kapcsolatos adatkezelésekre terjed ki.

A Honlap Wallis British Motors Korlátolt Felelősségű Társaság tulajdonát képezi, és WAE Autóforgalmazási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság és Ingressius Kft. szerverein keresztül üzemel.

A Tájékoztató hatálya nem terjed ki azon szolgáltatásokra és adatkezelésekre, melyek a Honlapon hirdető, vagy azon más módon megjelenő harmadik személyek promócióihoz, nyereményjátékaihoz, szolgáltatásaihoz, egyéb kampányaihoz, az általuk közzétett tartalomhoz kapcsolódnak.

A Tájékoztató hatálya továbbá nem terjed ki azon jogalanyok és weboldalak szolgáltatásaira és adatkezeléseire, melyekre a Társaság által üzemeltetett Honlap(ok)on található bármely hivatkozás mutat, továbbá azon jogalanyok adatkezeléseire, amelyek  tájékoztatásából, hírleveléből, reklámleveléből az Érintett a Honlapról értesült.

1.5. A Tájékoztató módosítása

1.5.1. A Társaság fenntartja a jogot a Tájékoztató egyoldalú módosítására. A Társaság a Tájékoztató mindenkor hatályos változatát a Honlapon elérhetővé teszi.

1.5.2. Az Érintett a Honlapra történő belépéssel elfogadja a Tájékoztató mindenkor hatályos rendelkezéseit, az Érintett további beleegyezése nem szükséges.

2. Fogalommeghatározások
 

A Tájékoztatóban megjelenő fogalmak az alábbi jelentéssel bírnak:

2.1. Adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, különösen a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;

2.2. Adatkezelő: a Társaság;

2.3. Személyes adat vagy adat: az Érintettekre vonatkozó bármely információ, mely az Érintettet azonosíthatóvá teszi, akár közvetlen vagy közvetett módon: különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy az Érintett testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján;

2.4. Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy szolgáltató,aki az Adatkezelő megbízásából személyes adatokat kezel.

2.5. Érintett: az a természetes személy, aki személyes adatát bocsátja, vagy akinek személyes adatát bocsátják a Társaság rendelkezésére.

2.6. Gyártó: A Társaság által eladásra kínált alkatrészek és gépjárművek gyártói, ideértve különösen a Jaguar Land Rover Limited-et (székhely: Abbey Road, Whitley, Coventry, CV3 4LF).

2.7. Külső szolgáltató: az Adatkezelő vagy a Honlap üzemeltetője által, az egyes szolgáltatások biztosításához kapcsolódóan – akár közvetlenül, akár közvetetten – igénybe vett harmadik fél szolgáltató partnerek, amelyek számára a szolgáltatásaik biztosítása érdekében Személyes adatok továbbításra kerülnek vagy kerülhetnek, illetve akik a Társaság részére Személyes adatokat továbbíthatnak. Külső szolgáltatónak minősülnek továbbá azon szolgáltatók is, amelyek nem állnak sem a Társasággal sem a szolgáltatások üzemeltetőivel együttműködésben, azonban azáltal, hogy hozzáférnek a Honlaphoz, az Érintettekről adatokat gyűjtenek, amelyek akár önállóan, akár más adatokkal összekapcsolva alkalmasak lehetnek az Érintett azonosítására. A tárhelyszolgáltatás biztosítása során a Társaság Külső szolgáltatónak tekinti az Érintettet is az általa használt tárhelyen folytatott adatkezelési tevékenység szempontjából.

2.8. Tájékoztató: a Társaság jelen adatkezelési tájékoztatója.

3. Az adatkezelő személye
 

Név: Wallis British Motors Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 1044 Budapest, Váci út 76-80.
Nyilvántartó hatóság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Cégjegyzékszám: 01-09-356841
Telefon: +36 (1) 380-1350
E-mail: info@britishmotors.hu

4. Az adatkezelés alapvető elvei
 

4.1. Jogszerűség, tisztességesség
Az adatok kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni. A Társaság csak a jogszabályban meghatározott vagy az Érintettek által megadott adatokat kezeli, az alábbiakban meghatározott célokból. A kezelt Személyes adatok köre arányban áll az adatkezelés céljával, azon nem terjeszkedhet túl.

4.2. Pontosság
Az adatoknak az adatkezelés céljából szükségesek és relevánsak kell, hogy legyenek, továbbá pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük.

4.3. Célhoz kötöttség
Minden olyan esetben, ha a Személyes adatokat a Társaság az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről az Érintettet tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.

4.4. Megfelelőség
A Társasága a részére megadott Személyes adatokat, így azok tartalmát, valódiságát nem ellenőrzi. A megadott Személyes adatok megfelelőségéért kizárólag az azt megadó személy felel.

4.5. Korlátozott tárolhatóság
A tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé.

4.6. 16. életévét be nem töltött személy adatainak védelme
A 16. életévét be nem töltött személy Érintett Személyes adatai csak a felette szülői felügyeletet gyakorló nagykorú személy hozzájárulása esetén kezelhetők. A Társaságnak nem áll módjában a hozzájáruló személy jogosultságát, illetve nyilatkozatának tartalmát ellenőrizni, így az Érintett illetve a felette szülői felügyeletet gyakorló személy szavatol azért, hogy a hozzájárulás megfelel a jogszabályoknak. A jelen pont szerinti hozzájáruló nyilatkozat hiányában a Társaság 16. életévét be nem töltött érintettre vonatkozó Személyes adatot nem gyűjt.

4.7. A Társaság az általa kezelt Személyes adatokat a Tájékoztatóban meghatározott Adatfeldolgozókon és a Külső szolgáltatókon kívül harmadik félnek nem adja át. Az adatok kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai és vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága.
A jelen pontban foglalt rendelkezés alól kivételt képez az adatok statisztikailag összesített formában történő felhasználása, mely az Érintett beazonosítására alkalmas egyéb adatot semmilyen formában nem tartalmazhat.
A Társaság bizonyos esetekben – hivatalos bírósági, rendőrségi megkeresés, jogi eljárás szerzői-, vagyoni- illetve egyéb jogsértés vagy ezek alapos gyanúja miatt a Társaság érdekeinek sérelme, a szolgáltatás biztosításának veszélyeztetése stb. – harmadik személyek számára hozzáférhetővé teszi az Érintett elérhető Személyes adatait.

4.8. A Társaság az általa kezelt Személyes adat helyesbítéséről, korlátozásáról, ill. törléséről az Érintettet, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban a Személyes adatot Adatkezelés céljára továbbította. Az értesítés mellőzhető, ha ez az Adatkezelés céljára való tekintettel az Érintett jogos érdekét nem sérti.

4.9. A Rendelet alapján a Társaság nem köteles adatvédelmi tisztviselő kijelölésére, a Társaság ugyanis nem minősül közhatalmi szervnek vagy közfeladatot ellátó szervnek, a Társaság fő tevékenységei nem foglalnak magukban olyan műveletet, amely az Érintettek rendszeres és szisztematikus, nagymértékű megfigyelését teszik szükségessé, továbbá a Társaság nem kezel különleges adatot, illetve büntetőjogi felelősség megállapítására vonatkozó határozatokra és bűncselekményre vonatkozó személyes adatot.

5. Az adatkezelés jogalapja
 

5.1. A GDPR 6. cikke megállapítja, hogy az Érintettek személyes adatai mely esetben kezelhetők:
„a) az érintett hozzájárulását adta személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez;
b) az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a
szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges;
c) az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges;
d) az adatkezelés az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme
miatt szükséges;
e) az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges;
f) az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érintett gyermek.”

5.2. Figyelemmel a Társaság tevékenységének jellegére, az adatkezelés jogalapja elsősorban az Érintett önkéntes, megfelelő tájékoztatáson alapuló kifejezett hozzájárulása (Infotv. 5. § (1) bek. b) pont), a Társaság és az Érintett közti bármely szerződéses kötelem előkészítése során és létrejöttét követően a Rendelet fenti 5.1. b) pontja és/vagy a Rendelet fenti 5.1. c) pontja. Az Érintett önként lép kapcsolatba a Társasággal, önként regisztrál, önként veszi igénybe a Társaság szolgáltatását vagy kívánja megszerezni termékeit. A Társaság az Érintettek hozzájárulásának a hiányában csak akkor kezel adatot, ha erre jogszabály felhatalmazza.

5.3. Ha az adatkezelés hozzájáruláson alapul, az Adatkezelőnek képesnek kell lennie annak igazolására, hogy az érintett személyes adatainak kezeléséhez hozzájárult.

5.4. Az Érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja mindazon adatkezelés tekintetében, amelynek jogalapja a Rendelet fenti 5.1. a) pontja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti, valamint a Rendelet fenti 5.1. b) és/vagy c) pontja szerinti adatkezelés  jogszerűségét.

5.5. A Tájékoztatóban meghatározott Adatfeldolgozók részére történő Adattovábbítás az Érintett külön hozzájárulása nélkül végezhető. Személyes adatok harmadik személynek vagy hatóságok számára történő kiadása – hacsak jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik – kizárólag jogerős hatósági határozat alapján, vagy az Érintett előzetes, kifejezett hozzájárulása esetén lehetséges.

5.6. Az Adatkezelő az Érintett által a Honlapra történő belépéskor az Érintett IP címét a szolgáltatás nyújtásához kapcsolódóan, az Adatkezelő jogos érdekére tekintettel és a szolgáltatás jogszerű biztosítása okán (pl. jogellenes felhasználás, ill. jogellenes tartalmak kiszűrése érdekében), az Érintett külön hozzájárulása nélkül is rögzíti.

5.7. Bármely Érintett e-mail címének, valamint a regisztráció (a regisztráció a Honlapon közzétett elektronikus űrlap – form - kitöltését jelenti) során megadott adatainak megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről ill. az általa megadott adatok felhasználásával kizárólag ő vesz igénybe szolgáltatást.

6. Az adatkezelés célja
 

Az adatok kezelését a 4. pontban megjelölt elvekkel összhangban, valamint az Érintett számára átlátható módon kell végezni. A Társaság törekszik arra, hogy csak olyan Személyes adat kezelésére kerüljön sor, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. A Személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető.
Az adatkezelés célja a fentiek alapján:
● az Érintett azonosítása, az Érintettel való kapcsolattartás;
● az Érintett számára tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető tájékoztatást nyújtson;
● a Társaság és az Érintett közötti, a Társaság tevékenységi körébe tartozó jogügyletek (különösen: árajánlat adása, tesztvezetés, alkatrészvásárlás, gépjárművásárlás, gépjárműszerviz) létrejötte és teljesítése;
● díjfizetéshez kötött szolgáltatás igénybe vétele esetén a díj beszedése, számlázás;
● az Adatkezelőt terhelő kötelezettségek teljesítése, az Adatkezelőt megillető jogok gyakorlása;
● elemzések, statisztikák készítése, a szolgáltatások fejlesztése - ezen célból az Adatkezelő csak anonimizált adatokat, személyazonosításra alkalmatlan összesítéseket használ fel;
● az Érintett külön hozzájárulása esetén reklámozás, kutatás;
● a Társaság vagyonának védelme;
● az Érintett jogainak védelme.

7. Az adatok forrása
A Társaság kizárólag az Érintettek által megadott Személyes adatokat kezeli, adatokat más forrásból nem gyűjt.

8. A kezelt adatok köre
A Társaság kizárólag az Érintettek által megadott Személyes adatokat kezeli, az alábbiak szerint.
A Társaság által kezelt adatok az alábbi csoportokba sorolhatók az adatkezelés célja alapján:

Regisztrációhoz szükséges adatok: az Érintett vezetékneve, keresztneve, e-mail címe és telefonszáma. Az adatkezelés jogalapja az Érintett hozzájárulása, az adatkezelés elsődleges célja a regisztráció, a felhasználó azonosítása, kapcsolatfelvétel, a Honlapon történő megkeresések, megrendelések kezelése, és egyéb szolgáltatások nyújtása.
Vásárláshoz, szolgáltatás igénybevételéhez szükséges adatok: az Érintett vezetékneve, keresztneve, e-mail címe, telefonszáma, lakcíme. Az adatkezelés jogalapja az Érintett hozzájárulása, az adatkezelés  elsődleges célja a marketing célú kapcsolattartás, tájékoztatás, szolgáltatás nyújtása, hírlevél vagy a 2008. évi
XLVIII. tv. 6.§ (1) bekezdés szerinti közvetlen megkeresés küldése. A Társaság továbbá továbbíthatja a Társaság által nyújtott bármely szolgáltatást igénybe vevő Érintettek nevét, telefonszámát, e-mail címét a Gyártó számára, a Társaságot ezen személyekkel szemben terhelő szerződéses kötelezettség alapján.
● Garanciális jelentéshez szükséges adatok: az Érintett vezetékneve, keresztneve, telefonszáma, e-mail címe. A Társaság az Érintett nevét, telefonszámát, e-mail címét továbbítja a Gyártó felé. Az adatkezelés elsődleges célja a Társaság szerződéses kötelezettségeinek teljesítése, tájékoztatás, szolgáltatás nyújtása.
Számlázási adatok. Amennyiben az Érintett ellenértéket teljesít a Társaság részére, a Társaság kezeli a fizetéshez és a számlázáshoz kapcsolódó adatokat: fizetés módja, fizetéshez használt eszköz adatai, számlázás esetében a vásárló neve, címe, adószáma. Az adatkezelés jogalapja részben az Érintett hozzájárulása, részben az adózásra, számvitelre vonatkozó jogszabályok. Az adatkezelés célja a számlázás, díjak beszedése.
● Hitelesítés során megadott adatok, iratok. Az Érintetteknek lehetőségükben, a Társaság által meghatározott esetekben kötelezettségükben áll, hogy hitelesítsék magukat, az alábbi 11. pontban írtak szerint. Az adatok kezelése a 11. pontban írtak szerint történik. Az adatkezelés célja az Érintett személyének ellenőrzése.
● A Társaság vagyonának védelme: a Társaság a Rendelet 6. cikk d) és f) pontjaiban foglalt okok védelmében, azaz érintetti adatbázis(ok) biztonsága, valamint vagyonvédelmi okokból a székhelyén figyelő kamerákat működtethet, illetve létesíthet. A kamerák kizárólag képfelvételt készítenek. A képfelvételeket a Társaság megtekintheti és az Érintett további külön engedélye nélkül is felhasználhatja vagyonvédelmi okból.
A fentieken túl a Társaság kezeli a Honlap használatához szükséges technikai adatokat, ezen belül az IP címet, a 13. pontban leírtak szerint.

9. Az adatkezelési folyamat leírása
Az adatok forrása az Érintett, aki az adatokat a Honlapon történő regisztráció során adja meg. A regisztrációs űrlapon szereplő adatok megadása kötelező, kivéve, ha ennek ellenkezője kifejezetten fel van tüntetve.
Az Érintett az adatokat önállóan adja meg, a Társaság erre vonatkozóan semmilyen kötelező iránymutatást nem ad, tartalmi elvárásokat nem támaszt. Az Érintett az általa megadott adatok kezeléséhez kifejezetten hozzájárul. Az Érintett a Társaság által kért adatokon kívül jogosult további adatok megadására a profiljában, az adatok kezelésének jogalapja ebben az esetben is az Érintett önkéntes hozzájárulása.
Amennyiben az Érintett regisztrál a Társaság által szervezett promóción (pl. a Facebook-on), és megadja az ott kért adatait, elfogadja az adott promócióhoz kapcsolódó adatkezelési tájékoztatót. Ebben az esetben az adatok megadásával az Érintett nem regisztrál a Honlapon, de hozzájárul a megadott adatainak a promóció  tájékoztatójában meghatározottak szerint történő kezeléséhez.

10. Hitelesítés
A hitelesítési folyamat célja az, hogy a Társaság meggyőződhessen az Érintett személyének valódiságáról. A Társaság ellenőrzi, hogy a megjelölt szerződéskötési szándékot jelző Érintett valóban természetes személy és/vagy valóban jogosult az adott jogi személy képviseletére. Az ellenőrzést követően a Társaság a fotókat, adatokat az adatkezelés jogalapja megszűnéséig tárolja. Az adatkezelés célja az Érintettek személyének ellenőrzése, valamint a jogügylet létrehozása, létrejöttét követően jogszerű teljesítésének elősegítése.

11. Reklámozási célú adatkezelés, hírlevelek küldése
Amennyiben az Érintett ahhoz hozzájárul, a Társaság a megadott elérhetőségeken felveszi a kapcsolatot az Érintettel, és számára a közvetlen megkeresés módszerével reklámot küld. A reklám küldhető postai úton, telefonon (ideértve az SMS-t is), vagy e-mailben (ideértve a Facebook Messengert is), ennek feltétele minden esetben az Érintett előzetes hozzájárulása. Az Érintett a hozzájárulását bármikor, indokolás nélkül visszavonhatja.

12. Cookie-k
A Társaság rendszere automatikusan rögzítheti az Érintett számítógépének IP-címét, a látogatás kezdő időpontját, illetve egyes esetekben – a számítógép beállításától függően – a böngésző és az operációs rendszer típusát. Az így rögzített adatok egyéb személyes adatokkal nem kapcsolhatók össze. Az adatok kezelése kizárólag statisztikai célokat szolgál.
A cookie-k lehetővé teszik a Honlap számára, hogy felismerje, azonosítsa és nyilvántartsa a korábbi látogatókat. A cookie-k a Társaságot, mint a Honlap üzemeltetőjét segítik a Honlap optimalizálásában, valamint abban, hogy a Honlap szolgáltatásait az Érintettek szokásának megfelelően alakítsa ki. A cookie-k alkalmasak továbbá arra, hogy
● megjegyezzék a beállításokat, így nem kell azokat az Érintettnek újra rögzítenie, ha egy új
oldalra lép,
● emlékeznek a korábban bevitt adatokra, ezért azokat nem kell újra begépelni,
● elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Érintett elvárásai szerint működjön, az érintett könnyen megtalálja a keresett információt, és
● figyelemmel kísérik a Honlapon elhelyezett hirdetések hatékonyságát.
Amennyiben a Honlapon a Társaság külső webes szolgáltatások segítségével jelenít meg különféle tartalmakat, az néhány olyan cookie tárolását eredményezheti, melyeket nem a Társaság felügyel, így nincs befolyása arra, hogy ezek a weboldalak, illetve külső domainek milyen adatokat gyűjtenek. Ezen cookie-król az adott szolgáltatásra vonatkozó szabályzatok adnak tájékoztatást.
A Társaság a cookie-kat felhasználja arra, hogy az Érintettek felé a Google és a Facebook útján reklámokat jelenítsen meg. Az adatkezelés emberi beavatkozás nélkül történik.
Az Érintettnek lehetőségük van a cookie-kat törölni a böngészőjükben (az adott böngészőtől függően, általában a beállítások adatvédelmi szekciójában). A cookie-k alkalmazásának tiltásával az Érintett tudomásul veszi, hogy cookie nélkül a Honlap működése nem teljes értékű.
 

13. Adattovábbítás
A Társaság személyes adatot csak akkor továbbít harmadik személy részére, ha ahhoz az Érintett egyértelműen – a továbbított adatkör és az adattovábbítás címzettje ismeretében – hozzájárult, vagy az adattovábbításra jogszabály felhatalmazást ad.

A Társaság jogosult és köteles minden olyan rendelkezésére álló és általa szabályszerűen tárolt Személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely Személyes adat továbbítására őt jogszabály vagy jogerős hatósági kötelezés kötelezi. Ilyen Adattovábbítás, valamint az ebből származó következmények miatt a Társaság nem tehető felelőssé.

Az Érintett tudomásul veszi és kifejezetten hozzájárul, hogy a Társaság a közte és a Gyártó között létrejött szerződésekben foglalt kötelezettségei alapján az Érintett személyes adatait továbbítsa a Gyártó részére. A Társaság a közte és a Gyártó között létrejött adatfeldolgozási megállapodások által biztosítja az így továbbított Személyes adatok biztonságát.

A Társaság az adattovábbításokat minden esetben dokumentálja, és az adattovábbításokról nyilvántartást vezet.

A Társaság kizárólag olyan harmadik személyek részére továbbít adatot, amelyek az Európai Unió
területén tevékenységi hellyel rendelkeznek, és amelyekre a Rendelet hatálya kiterjed. A Társaság olyan
harmadik személyek részére, akik tevékenységi helye az Európai Unión kívül található, vagy akikre a
Rendelet hatálya egyébként ki nem terjed, adatot nem továbbít.

14. Adatfeldolgozás
A Társaság a tevékenysége ellátásához jogosult adatfeldolgozót igénybe venni. Az adatfeldolgozók önálló döntést nem hoznak, kizárólag a Társasággal kötött szerződés, és a Társaságtól kapott utasítások szerint jogosultak eljárni. A Társaság ellenőrzi az adatfeldolgozók munkáját. Az adatfeldolgozók további adatfeldolgozó igénybevételére csak a Társaság hozzájárulásával jogosultak. A Társaság kizárólag olyan adatfeldolgozókat vehet igénybe, akik, vagy amelyek megfelelő garanciákat nyújtanak az adatkezelés megfelelését és az érintettek jogainak védelmét biztosító, megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására.
Az adatfeldolgozó a Társaság előzetesen írásban tett eseti vagy általános felhatalmazása nélkül további adatfeldolgozót nem vehet igénybe. Az általános írásbeli felhatalmazás esetén az adatfeldolgozó tájékoztatja a Társaságot minden olyan tervezett változásról, amely további adatfeldolgozók igénybevételét vagy azok cseréjét érinti, ezzel biztosítva lehetőséget a Társaságnak arra, hogy ezekkel a változtatásokkal szemben kifogást emeljen.
A Társaság az igénybe vett adatfeldolgozókat a Tájékoztatóban megjelöli.
A Társaság által igénybe vett adatfeldolgozók:

  • Klikkrám Kft. ( 1098 Budapest, Távíró utca 11/3.)
  • WAE Kft. (székhely. 2040 Budaörs, Szabadság utca 117.)

15. Külső szolgáltatók
A Társaság Külső szolgáltatókat vesz igénybe, amely Külső szolgáltatókkal a Társaság együttműködik.
A Külső szolgáltatók rendszereiben kezelt Személyes adatok tekintetében a Külső szolgáltatók saját adatvédelmi szabályzatában foglaltak az irányadók. A Társaság minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a Külső szolgáltató a részére továbbított Személyes adatokat a jogszabályoknak megfelelőn kezelje, és azokat kizárólag az Érintett által meghatározott vagy a Tájékoztatóban rögzített célra használja fel.
A Társaság a Külső szolgáltatók számára végzett adattovábbításról a Tájékoztató keretében tájékoztatja az Érintetteket az alábbiak szerint.
Külső szolgáltatók:

  • Magyar Posta Zrt. (1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6.)
  • Facebook (Ireland Ltd., 4 Grand Canal Square, Grand Canal Harbour, Dublin 2, Ireland)
  • Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, Amerikai Egyesült Államok)
  • Microsoft Corporation (One Microsoft Way, Redmond, WA 98052-7329, USA)
  • R & R Software (1038 Budapest, Ráby Mátyás utca 7.)

16. Az adatbiztonsággal kapcsolatos feladatok
A Társaság gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az irányadó jogszabályok, adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. A Társaság az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
A Társaság és az adatfeldolgozók a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot  garantálja.
A Társaság a fentiek keretében:
● gondoskodik a jogosulatlan hozzáférés elleni védelmet biztosító intézkedésekről, ezen belül a szoftver és hardver eszközök védelméről, illetve a fizikai védelemről (hozzáférés védelem, hálózati védelem);
● megteszi az adatállományok helyreállításának lehetőségét biztosító intézkedéseket, a rendszeres biztonsági mentésről;
● intézkedik a vírusvédelemről.

A Társaság automatizált adatkezelést, adatfeldolgozást nem végez, így az érintetteket az adathordozhatósághoz való jog nem illeti meg.

17. Az adatkezelés időtartama
A Társaság a Személyes adatot az 5.2. pontban foglalt jogalap megszűnéséig, vagyis az Érintett általi regisztrációval létrehozott fiók törléséig vagy megszüntetéséig, de legfeljebb 8 (Nyolc) évig kezeli.
A Társaság a Személyes adatot törli,
a) ha a fenti határidő letelt;
b) amennyiben kiderül, hogy az adatok kezelése jogellenesen történik, a Társaság a törlést haladéktalanul végrehajtja;
c) ha az Érintett kéri (a jogszabályon alapuló adatkezelések kivételével);
Az Érintett önkéntes hozzájárulása alapján kezelt adatok törlését az Érintett bármikor kérheti. Ebben az esetben a Társaság az adatokat törli. A törlés csak akkor tagadható meg, ha az adatok kezelésére jogszabály felhatalmazást ad. A törlési kérelem megtagadásáról, és az adatkezelést lehetővé tevő jogszabályról a Társaság minden esetben tájékoztatást ad.
Az Érintett tudomásul veszi, hogy a kérésére történő adattörlés esetén a Társaság bizonyos szolgáltatások nyújtását megtagadhatja, a szolgáltatás nyújtásához szükséges Személyes adatok Érintett általi újabb rendelkezésre bocsátásáig.
d) amennyiben kiderül, hogy az adat hiányos vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható –, feltéve, hogy a törlést jogszabály nem zárja ki;
e) ha az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt;
A törlés megtagadható (i) ha a Személyes adatok kezelésére jogszabály felhatalmazást ad;
valamint (ii) az jogvédelemhez, jogérvényesítéshez szükséges.
f) azt a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elrendelte.
Amennyiben bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság jogerősen elrendeli az adatok törlését, a törlést az Adatkezelő végrehajtja.
Törlés helyett a Társaság – az Érintett tájékoztatása mellett – zárolja a személyes adatot, ha az Érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az Érintett jogos érdekeit. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta. A Társaság megjelöli az általa kezelt személyes adatot, ha az Érintett vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen. A jogszabály által elrendelt adatkezelések esetében az adatok törlésére a jogszabály rendelkezése az irányadó.
A törlés esetén a Társaság az adatokat személyazonosításra alkalmatlanná teszi. Amennyiben jogszabály
azt előírja, a Társaság a személyes adatot tartalmazó adathordozót megsemmisíti. A törlési kérelem megtagadásáról a Társaság minden esetben tájékoztatja az Érintettet, megjelölve a törlés megtagadásának indokát. Személyes adat törlésére irányuló igény teljesítését követően a korábbi (törölt) adatok már nem állíthatók helyre.
A Társaság által küldött hírlevelek az azokban található leiratkozás linken keresztül mondhatók le.
Leiratkozás esetén a Társaság a hírlevél adatbázisában az Érintett Személyes adatait törli.

18. Az Érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogai
 

18.1. A Társaság az Érintettet a kapcsolatfelvétellel egyidejűleg tájékoztatja az adatok kezeléséről. Az Érintett emellett bármikor jogosult arra, hogy az adatkezelésről tájékoztatást kérjen. Az Érintett jogosult arra, hogy a Társaságtól visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz hozzáférést kapjon és tájékoztatást az adatkezelés céljáról, az érintett személyes adatok kategóriáiról, azon címzettek vagy címzettek kategóriáiról, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, a személyes adatok tárolásának tervezett időtartamáról, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjairól. Az érintettet megilleti az a jog, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen. Megilleti továbbá valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga, illetve ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ.

18.2. Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.

18.3. Az Érintett a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével kérheti a Társaságot, hogy indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat. A Társaság az Érintettet a törlésről tájékoztatja.

18.4. Az Érintett az Infotv.-ben meghatározottak szerint tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen.

18.5. Az Érintett tájékoztatás, helyesbítés, törlés iránti kérelmét előterjesztheti írásban, a Társaság székhelyére, telephelyére címzett levélben, vagy a Társaságnak az info@britishmotors.hu címre küldött e-mailben.

18.6. Az Érintett kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését a Társaság korlátozza, ha az Érintett vitatja a kezelt Személyes adatok pontosságát. Ebben az esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy a Társaság ellenőrizze a Személyes adatok pontosságát. A Társaság megjelöli az általa kezelt Személyes adatot, ha az Érintett vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott Személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.
Az Érintett kérheti, hogy Személyes adatainak kezelését a Társaság korlátozza akkor is, ha az Adatkezelés jogellenes, de az Érintett ellenzi a kezelt Személyes adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását.
Az Érintett akkor is kérheti Személyes adatai kezelésének a Társaság általi korlátozását, ha az Adatkezelés célja megvalósult, de az Érintett igényli azok Társaság általi kezelését jogi igények előterjesztéséhez,  érvényesítéséhez vagy védelméhez.

18.7. Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta.

18.8. Amennyiben a Társaság az Érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesíti, a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül írásban közli a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasításának indokait. A helyesbítés, törlés vagy zárolás iránti kérelem elutasítása esetén az adatkezelő tájékoztatja az Érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

18.9. Az Érintett a fenti, jogainak gyakorlásával kapcsolatos nyilatkozatokat megteheti az adatkezelő 2. pontban írt elérhetőségein.

Az Érintett panaszával fordulhat közvetlenül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-1; telefon: +36-1-391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu) is. Az Érintett jogosult jogainak megsértése esetén az Infotv. 22. § (1) bekezdése alapján bírósághoz fordulni. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az Érintett választása szerint – az Érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Az Adatkezelő kérésre az Érintett részletesen tájékoztatja a jogorvoslat lehetőségéről és eszközeiről.